Szegény kishorthy
Baló Péter
Baló Péter

2021-04-25

Szegény kishorthy

A történet úgy kezdődik, hogy összebarátkoztunk Kayjel és Tylerrel. Fiatal házaspár Minneapolisból (Minnesota állam), akikkel az amerikai követségen keresztül ismerkedtünk meg. Felhívást tettek közzé a diplomáciai intézmény FB-csoportjában, hogy független dokufilmesként– Fulbright ösztöndíj – forgatni szeretnének magyar lakótelepi emberek körében. Nosza, gondoltam, lakótelepi gyerek vagyok, meg bizonyos mértékben magyar ember is, próbáljuk meg.

Welcome to Kelenföld
El is jöttek hozzánk. Leültünk a szoba közepén a szőnyegre, mert máshová minálunk nem is nagyon telepedhet három ember egyszerre, és akkor a kutyának meg a macskának még nem is szorítottunk helyet. Száz százalékos frissen préselt körtelét iszogattunk, hozzá háromsajtos töpörtyűs pogácsát rágcsáltunk. Kiderült, hogy sok közös témánk van. Szóba került a nemzetközi helyzet fokozódása, Trump és Biden, a Sátántangó („It’s very dark and I guess also very Hungarian” – fogalmazott Tyler), meg hogy miért olyan szomorúak a magyarok. Jancsó Miklós Szegénylegények című remekműve is felmerült, ami személyes kedvencem, sőt meglehet, a legjobb magyar film ever. Természetesen látták a darabot az egyetemen Minneapolisban, mivel filmesek, de bevallották, egy mukkot nem értettek az egészből: miért bolyonganak szőrös subába öltözött vagy fehér inges búvalbaszott emberek a pusztában, miközben kegyetlenül süvít a szél, és időnként agyonverik, illetve lelövik a szereplők egy részét? Mondtam, hogy ez ilyen tipikus magyar helyi színezet, költözzetek csak ide, majd meglátjátok.

Aztán fölvittem őket a háztetőre, ahol Kay és Tyler teljesen beindultak. A kilencedik emelet fölött festői gyilokjáró található – ez az igen szép középkori kifejezés teljesen kiveszett mostanra a közbeszédből, pedig gyilok is van meg járás is változatlanul –, ami arra szolgál, hogy ha kigyullad a gigantikus épületegyüttes, ahol élünk, a keskeny pallón át lehessen menekülni a szomszéd lépcsőházba. Tizenkét lépcsőházból állunk, egy egész utcahosszt elfoglalunk, igény esetén egy füst alatt – szójáték! – végig lehet rohanni a teljes komplexumon. Ha dél felé fordulunk a tetőn, balra a Gellérthegy látható a Szabadság-szoborral, jobbra pedig Budafok jelentős része. Kay és Tyler hevesen dokumentálták a látványt a hiper-szuper multifunkcionális kameráikkal, és igen boldogok voltak, hogy csupa panel van mindenhol.

161000082_789009448412405_3205969883275083228_n.jpg

A Szabadság-szobor kapcsán nem állhattam meg, hogy el ne meséljek egy vele kapcsolatos történetet, ami nem igaz, de legalább annyira hungarikum, mint amikor időről időre agyonverik, esetleg módszeresen a Dunába lövik minálunk a honpolgárokat, és emiatt viszonylag kevesen szégyellik magukat.
Történt pedig, fogtam a mesébe a háztetőn, miközben a távolban méltóságteljesen ment lefelé a nap Budafokon, hogy nem is olyan régen létezett egy magyar királyság, de koronázott király egy darab nem volt a közelben, ezzel szemben egy tengernagy uralkodott államfőként tenger és félelmetes csatahajók nélkül. A fia Horthy István névre hallgatott, nagyon csinos srác volt, többek között sikeres műrepülő is, második számú közjogi méltóságként pedig általános tiszteletnek és alázatnak örvendett. Valamiért szükségét érezte, hogy miután Magyaroszág megtámadta a dicsőséges és legyőzhetetlen Szovjetuniót, a keleti fronton vadászpilótaként jeleskedjen. Nem vált be az ötlet, Héja fantázianevű, sírnivalóan rossz konstrukciójú magyar fejlesztésű gépével lezuhant Ukrajnában egy Alekszejevka nevű kisváros mellett.

Szegény kishorthy hiába volt ügyes műrepülő és tehetséges gépészmérnök, itthon csupán keményfából épített készülékekkel suhant el a Margitsziget fölött, ahonnan az elegáns dámák fehér keszkenőikkel integettek neki sikoltozva a napozóágyaikról a Nagyréten. Mi tagadás, István amatőr hobbista volt, röpködött önfeledten az akkor még széjjel nem bombázott főváros környékén. Sajnos nem a jóval nehezebb és bonyolultabban kormányozható vadászgépekre képezték ki. Ma úgy mondanánk vulgárisan, hogy tökre béna volt ebben a műfajban, de senki nem mert szólni neki erről, még a tábornokok sem, mert ő volt a királyfi. És akkor még mindig nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy a Héja volt az egyik legszarabb vadászgép a korabeli piacon, nem is maradt egy darab se belőle, az oroszok mindet lelőtték a háborúban.

Ami ennél is hungarikumabb hungarikum, az most jön. A szovjet légvédelem hatékonysága miatt az ukrajnai megszállt repülőtereken sufnituning jelleggel acéllemezeket hegesztettek a magyar vadászgépekre, hogy megvédjék a pilótákat a gránátok repeszeitől és a géppuskalövedékektől. Ez azt jelentette, hogy gépenként legalább egy mázsa nemes acéllal nehezedett a törzsek közepe, ettől megváltoztak az aerodinamikai tulajdonságaik. Másképp emelkedtek, süllyedtek, fordultak a repülők. Hetekbe, hónapokba telt volna, amíg a pilóták teljesen megszokják az új körülményeket, de erre nem volt idő. Akinek mázlija volt, az valahogy azért elboldogult a sebtében összebuherált gépével, akinek nem volt, az szörnyethalt. Mint szegény kishorthy.
(A kormányzó szomorú sorsú fia feltétlenül megérdemel annyi megjegyzést, hogy utálta a nácikat, csodálta az angolszász civilizációt, és ki akart ugrani a világháborúból, erről el is kezdett tárgyalni, nem tudván, hogy a németek lehallgatják. A franc se tudja, mi lett volna, ha egy normális gépet raknak alája a Héja helyett, és nem zuhan le Alekszejevka mellett. Valószínűleg semmi, de ez tényleg csak lábjegyzet, tesssék gyorsan elfelejteni.)
Horthy István holtában háborús hős lett, a kormányzó, aki kétszer is elájult a fiat halálhíre hallatán, emlékművet rendelt Kisfaludi Strobl Zsigmondtól, a nemzet szobrászától. Innentől következik, ami nem igaz.

A legenda úgy szól, hogy a mester nem volt kimondottan hirtelen kezű alkotó, mire elkészült a műremekkel, amely kinyújtott kezű angyalt formázott, aki repülőgép-propellert tart az ég felé, már itt voltak az oroszok. A megszálló erők főparancsnoka, Vorosilov marsall emlékművet rendelt az ostromban elesett szovjet katonák tiszteletére – ami teljesen méltányolható szándék, ha eltekintünk a propagandacéloktól, és most talán tekintsünk is el tőlük –, és a frissen berendezkedő magyar elvtársak – szól a legenda – jobb híján Kisfaludi szobrát rántották elő, ha már úgyis készen volt. Az angyal kezéből kivették a propellert, pálmaágat kapott helyette, és melléraktak néhány szovjet vattakabátos alakot PPS géppisztollyal, hogy úgynevezett felszabadító szoborcsoport jöjjön létre. (Ma már nincsenek ott, átköltöztek a szoborparkba.)

Így kaptunk volna Szabadság-szobrot a Gellérthegy tetején az élénken fabuláló fővárosiak csalóka emlékezete szerint. A műtárgy a Duna kettő partján elterülő főváros jelentős részéről látható, és nevével ellentétben igazából egy vértől iszamos totális diktatúra szimbóluma is lehetne, de emiatt már régóta nem bosszankodunk, mert minek.

160523348_789009438412406_4876959185718178294_n.jpg

Hungarian trickery, így fordítottam jobb híján a hosszú múltra visszatekintő magyar sufnituningot meg buherát Kaynek és Tylernek minálunk a toronyház tetején, amikor már lement a nap, és a Gellérthegyen bekapcsolódott a Szabadság-szobor kivilágítása. Mutattam nekik, hogy az a pálmafás idős hölgy ott tanmese a modern magyar történelemől: egy rosszul összerakott repülő miatt lezuhant a királyfi, és a legenda szerint a neki szánt szobrot kapták meg végül a szovjetek. Amúgy magyarosan megbuherálva. Ez a mese nem igaz, de teljesen rólunk szól, tehát mégis igaz, magyaráztam. Lelkesen bólogattak Kayék, de nem tudom, teljesen értették-e, mit akarok mondani.

Nem vagyok elégedett a fenti angol nyelvi megoldással. Pontatlan és nyegle, nem fejezi ki eléggé érzékletesen, milyenek vagyunk.
Mivel teljesen a szívemhez nőttek, nagyon várom, hogy Kay és Tyler megint eljöjjenek hozzánk, és megkérdezhessem tőlük, pontosan hogyan mondják ezt náluk Minnesotában. Talán sehogy sem, mert arrafelé esetleg nem divat a buhera.
Ígérik, jönnek hamarosan. Közben született egy kisfiuk, Duke, itt készítették Budapesten, nagyjából akkor, amikor nálunk forgattak.

Képalákok
Az amerikaiak már a panelban vannak. Jobbról féltakarásban Kay Hannahan független filmes, minneapolisi lakos, balról a feleségem, Anna, újbudai lakos, a kamera mögött kétéves fiunk, Samu, aki alighanem a világ legfiatalabb operatőre
(szerző: Tyler Hurley)
Vitéz Nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes, gépészmérnök, repülő főhadnagy
(korabeli képeslap)
A Szabadság-szobor képének forrása a Fortepan