Ott a sarokban mocorog valaki! – Az utcai észlelő éji dala
Baló Péter
Baló Péter

2021-04-25

Ott a sarokban mocorog valaki! – Az utcai észlelő éji dala

Február első felében életbe lépett a fővárosban a vörös kód a szokatlan hidegbetörés miatt, utcára kellett menni, hogy önkéntesként segítsük a hajléktalanokat, akik mínusz 15 fokban kint tartózkodnak a szabadban. Mert életveszélyben vannak, gyorsan ki lehet hűlni.

Az Utcáról Lakásba! Egyesület, a Menhely Alapítvány, a Város Mindenkiért Mozgalom, fővárosi intézmények és különféle egyházi szervezetek szervezésében összeállt egy lelkes csapat, amely gondosan eltervezett mátrix szerint járta a várost, felkutatta a fagyban fedél nélkül élőket, és gondoskodott arról, hogy meleg helyen megfelelő ellátásban részesüljenek.

Utcán észlelünk

Az önkéntesek – autóval, biciklivel vagy gyalog – úgynevezett utcai észlelők, akik feltérképezik, hol vannak hajléktalanok, és jelentik telefonon a diszpécsernek, ő súlyos esetben küldi a mentőt vagy enyhébb esetben a krizisautót a szociális munkással. Kapunk pecsétes igazolást arról, hogy éjjel az utcán tartózkodhatunk, tehát a rendőr nem büntethet meg, amiért éjjel 11-kor megszegjük a kijárási tilalom előírásait.

Én még kezdő vagyok ezen a területen, ezért Ritával megyünk párban – eleve senki nem egyedül megy –, ő már régi motoros, olyan klassz LED-es zseblámpája van, hogy azonnal irigylem tőle. A bántóan éles fényű lámpa ahhoz kell, hogy bevilágíthassunk apró zugokba, ahol netán hajléktalanok húzzák meg magukat. A megbújáshoz fedél és szélvédett hely kell, de mínusz tíz fok alatt ez gyakran vajmi kevésnek bizonyulhat a túléléshez.

Csak intett, hogy hagyjuk békén

Azért kell éjjel menni észlelni, mert a hajléktalanok nappal portyáznak a városban, éjjel pedig megtelepednek valahol, és ilyenkor lehet kihűlni. Ha időben jön a segítség, általában nincs baj.
Ritával Kelenföldet kaptuk terepként, mert itt lakunk. De azért autóval megyünk, gyalog sok lenne, ez a főváros legnagyobb kerülete majdnem 150 ezer lakossal.

Az éjszakai észlelés során felkerestük a haladéktalanok által frekventált különféle zugokat. Sehol nem volt senki, pedig amikor korábban éjszaka kivittem a kutyát pisilni, mindig találkoztam néhány hajléktalannal, akik a panelházak árkádjai alatt vertek tanyát. Nyáron. Most viszont olyan hideg van, hogy nyilván melegebb helyekre kellett húzódni.

Ritát azonban nem hagyja cserben az ösztöne, javasolja, hogy nézzük meg a Tétényi úti művelődési központot. Ez jelentős, emeletes kultúrkomplexum volt hajdanán a kelenföldi lakótelep közepén, mostanra sajnálatosan elhunyt, nagyjából úgy néz ki, mint Csernobil, különösen éjjel, mert negyven év alatt jelentősen átrendeződtek a művelődés hangsúlyai.

Fölmegyünk az emeleti galériára, ahol töksötét van, lépcsők vezetnek mindenfelé, szemét és ürülék gazdagítja a tájat, a közeli parkból ideköltözött agresszív varjak pedig rikácsolnak miránk, amiért zavarjuk őket éjjel fél 11-kor.

Rita a lámpájával világít körbe, én a telefonommal. Észreveszem, hogy a sarokban mocorog egy rongycsomó, szólok Ritának.

– Az egy ember – válaszolja.

És tényleg. Közelebb megyünk. Fiatal hajléktalan nyitogatja a szemeit, nem örül nekünk. Szemlátomást nem ittas és nincsen bedrogozva. Kérdezzük, bemegy-e menhelyre, mert betört a hidegfront Szibériából, és ebből még baj lehet, ha itt alszik a hideg kövezeten az egykori Olimpia mozi előtt. Határozottan int, hogy nem. A szabályzat szerint akarata ellenére nem lehet senkit sehová vinni, ha magánál van és nem közveszélyes, úgyhogy nyugodalmas jó éjszakát kívánunk és távozunk.

Azért eljönnek a máltaiak.

Négy óra szabadban tartózkodás után taknyom-nyálam összefolyik, vacog a fogam, és nagyon kell pisilnem. Beugrunk a kocsiba, ráadom a gyújtást, csutkáig felkerem a fűtést. Rita csak szelíden mosolyog, szokva van Szibériához. Jelenti a központnak, hogy van egy hajléktalanunk jó egészségi állapotban az elhunyt Olimpia mozi előtt a galérián. Vastag matracon fekszik, több rétegű ruha van rajta, alaposan be van bugyolálva, kalóriadós élelmiszer és megfelelő mennyiségű folyadék van a keze ügyében, tehát nincs életveszélyben.

A központ ettől függetlenül biztosít minket arról, hogy a Máltai Szeretetszolgálat krízisautója ellátogat éjszaka az egykori Olimpia mozi teraszára, és megnézik a fiatalembert.

Kikanyarodunk a főútra. Arra gondolok, milyen lehet, ha valaki az egész telet ilyen ilyen mínuszokban kénytelen eltölteni a szabadban. Elhúz mellettünk egy rendőrautó, kinéz ránk a két rendőr, késő van, de nem állítanak meg, biztos látszik rajtunk, hogy szintén szolgálatban vagyunk.

Hazaérve még leviszem a kutyát egy utolsó pisire. Sehol senki, se hajléktalanok, se rendőrök, viszont továbbra is baromi hideg van, a fogam egyre vacog. Ennyi volt a nap. De megérte.

Az akció szervezői:
https://utcarollakasba.hu/

Kép forrása: Pixabay