Ki kell űzni Trianon kísértetét a magyarság 101-es szobájából
Kárpáti János
Kárpáti János

2021-06-04

Ki kell űzni Trianon kísértetét a magyarság 101-es szobájából

borítókép forrása: atlo.team

****Mint oly sok, a mai napon írott és kimondott vélemény, ez a jegyzet is Trianonról, mint fogalomról szól, viszont itt kiemelt hangsúlyt kap az, hogy a történelmi tragédiát előremutató jövőkép birtokában lenne fontos feldolgozni. ****

Elvégre mi más módja lenne a haladásnak, mint az, hogy a csapás nyomán keletkezett negatív képeket elhalványítsuk? Nem csak egyéni, de össztársadalmi, nemzeti szinten is életfeladatnak tekinthetjük ezt a tudatos cselekvésmódot. A militáns revanspolitika pedig a gyakorlatban is bizonyította már, hogy a rémlátomások nem homályosítják el, hanem felszaggatják és elmélyítik a Trianon okozta sebeket.

A közbeszéd szintjén sajnos olyannyira átpolitizálódott ez a kérdés, hogy sokszor elég, ha valaki a „diktátum” és „sorscsapás”, illetve a „meghaladás” és az „előremutató jövőkép”, ne adj isten az „Európa” kifejezésekkel operál a Trianonnal kapcsolatos eszmecserék során, és sokan máris hajlamosak az illetőt vagy a „turbómagyar nacionalista”, vagy a „nemzetgyűlölő” kifejezéssel illetni. Márpedig bőven megfér egymás mellett az előbb említett öt fogalom mindegyike: az előre tekintés nem kell, hogy a múlt sérelmeinek teljes felejtésével legyen egyenértékű, illetve a múltra való visszatekintés nem jelenti azt, hogy a múltból eredő hibákat felismerve és feldolgozva ne lehetne közben a magyarságpolitikát Európa-barát politikával összhangba hozni.

Európa-barát politika alatt pedig értsünk összeurópai politikát, olyat, ami a magyar, a közép-kelet-európai, a balkáni történelmi nézőpontnak is épp akkora figyelmet szentel, mint a francia-német kiegyezéseknek. Szép dolog az európai egységet a francia-német békére alapozni, viszont sokan nem érezhetjük még teljesen magunkénak az Európa-barátság politikáját. Mondhatni, „történelmileg úgy alakult”, hogy a második világháború után régiónkban – ellentétben Nyugat-Európával - a papíron megkötött egyezségeken túl a gyakorlatban nem jöttek létre azok a társadalmi közmegegyezések, amelyek fokozatos, több évtizedes csiszolgatást, tökéletesítést feltételeznek.

A régiónkban élő nemzeteknek önszántukból kell megtenniük ahhoz hasonló felebaráti gesztusokat, mint amelyek például a franciák és németek közt központi ösztönzésre megtörténtek a tábori cserediákprogramok formájában a hatvanas évektől kezdve. E gesztusok előmozdítása elősegíti azt, hogy a trianoni határvonalakra ne mint történelmi kényszerpálya tehertételére tekintsünk, hanem a jelenben áthidalható állapotra. Ezek után az olyan, Európa-barát politika által felkínált jogi lehetőségek, mint például a majdhogynem teljes történelmi Magyarország területének a schengeni övezetbe való beolvadása csak kiegészítő eszköz a kárpát-medencei magyarság egységbe kovácsolásához. Kárpátalja ebből a szempontból persze nehezebb helyzetben van, már ha kizárólag csak a jogi eszközöket vesszük alapul, viszont az ukránokkal kialakítandó társadalmi kiegyezés szintén olyan küldetés, melynek fizikai határvonalak nem lehetnek akadályozó tényezői.

Nem véletlenül szerepel a címben a 101-es szám, amely az 1984 című regényből ismert, 101-es szoba elnevezésű kínzókamrára, vagyis „fóbiaszobára" utal. Ha nemzetpolitikai szemszögből végignézzük a Trianon óta eltelt 100 év történelmét, mondhatni minden egyes lapon visszaköszön egy szinte ösztönös nemzeti félelem, ami talán nem is Trianonnal kezdődött, de azáltal sokszorosan megerősödhetett: a nagyobb szövetségesektől való rettegés, attól való mániákus félelem, hogy ha egy nagyobb országgal szorosabb szövetségbe fonódunk, akkor elpusztulunk. Ha nem is gondolkodik mindenki így, ez van annyira erős érzés, hogy gyakorta áthatja a politikai döntéshozatalt. Ezt a mantrát kell mindenképpen száműznie a magyarságnak saját szellemiségéből, ugyanis ha mindig nagyobb országok összeesküvését látjuk kisebb regionális szövetségeseink gesztusai mögött, akkor lőttek az etnikai kiegyezésnek.