Iskolakezdés Újbudán
Zách Boglárka
Zách Boglárka

2021-04-10

Iskolakezdés Újbudán

Rendhagyó iskolakezdésnek lehetünk tanúi, mivel szeptember 1-jével újra nyílnak a március közepén bezárt oktatási intézmények a 11. kerületben is. A tanévkezdést jelentősen bonyolítja, hogy augusztus utolsó hetétől drasztikusan emelkedik mind a napi felderített koronavírusos esetek, mind az aktív fertőző személyek száma, előző héten pedig több napon is rekordot döntöttek az adatok. Ennek ellenére az újbudai oktatási intézmények jelentős részében személyes jelenlét mellett zajló oktatás vette kezdetét a héten, a továbbiakban annak járunk utána, milyen óvintézkedések és szabályok mellett zajlik a tanév.

Ahol elsőként indultak újra

Újbudán június 2-án, az oktatási intézmények közül elsőként, a bölcsődék és az óvodák indultak újra jelentős óvintézkedések mellett. Ezen intézmények gyakori fertőtlenítéssel, és a távolságtartásra való fokozott figyelemmel próbáltak védekezni, valamint az önkormányzat több körben is leteszteltette az ott dolgozókat. Egyelőre ez az újraindítás sikeresnek tekinthető, hiszen egy intézményben sincs tudomásunk eddig fertőzésekről, bár ezt az alacsonyabb nyári esetszámok mellett valamivel könnyebb volt elérni.

Ahol nemrég kezdődött

Szeptember 1-jén az általános- és középiskolákban is személyes oktatás mellett indult újra a tanév, több helyen évnyitót is tartottak. Ezek az intézmények fertőtlenítéssel, távolságtartással és adott esetben maszkhasználattal próbálnak védekezni a járvány ellen. A távolságtartást megnehezíti, hogy az iskolai termekben általában nincs hely ahhoz, hogy az osztályokban a másfél méteres távolságot betartsák, ezért sok helyen ezt nem tudják teljesíteni. A maszk használata főleg a folyósokon elvárt, az iskolák nagy részében a tanórákon nem. A fertőtlenítésnél a problémát főleg a takarító személyzet alacsony létszáma okozza, így kérdés, mennyire gyakran tudja ezt megoldani egy iskola. Gyakori védekezési eszköz ezek mellett, hogy a diákok nem vándorolnak a tantermek között, hanem egész nap egy teremben vannak az óráik.
A legtöbbeket foglalkoztató kérdés jelenleg, hogy ezen intézményekben lesz-e vajon a tavaszihoz hasonló online oktatás? A kormány eddigi nyilatkozatai alapján ezt el szeretnék kerülni, általános iskolabezárás kisebb eséllyel várható, távoktatást pedig olyan iskolákban vagy osztályokban szeretnének bevezetni, ahol megjelennek fertőzöttek. Ennek ellenére, az emelkedő esetszámokat látva nem elképzelhetetlen, hogy a kormány iskolabezárásra kényszerüljön. Annak pedig elég magas a kockázata, hogy Újbudán valamelyik iskola rákényszerüljön a távoktatás bevezetésére.

A cikk írásakor csak a József Attila Gimáziumban történt fertőzésről tudunk, ahol két diák és egy tanár kapta el a vírust. Az intézményben a tanítást ennek ellenére személyes jelenlét mellett folytatják.

Ahol hibrid oktatás lesz

Az újbudai egyetemek (BME, SZIE, ELTE) többsége hibrid oktatással készül a tanévkezdésre. Ez azt jelenti, hogy a nagylétszámú előadásokat online formátumban adják le a diákoknak, a kiscsoportos gyakorlati órákat azonban megtartják. Itt is ügyelnek a fertőtlenítésre és a távolságtartásra, sok helyen pedig kötelező lesz az órákon a maszk használata. Emellett kiemelt figyelmet kell majd fordítaniuk az egyetemeknek kollégiumaik védelmére, ahol könnyen kialakulhatnak lokális gócpontok. Itt is gyakoribb fertőtlenítéssel, maszkhasználattal, valamint a vendégfogadás korlátozásával próbálnak védekezni, az ELTE-n emellett a kollégiumi szobákban lakók létszámát is maximalizálták 2 főben.

Ahol online oktatás lesz

Az ország első intézménye, ahol bevezették az online oktatás a XI. kerületben található ELTE Természettudományi Kara. Itt a kari vezetés az emelkedő esetszámokat látva úgy döntött, hogy biztonságosabb, ha a kiscsoportos órák is online kerülnek megtartásra, egyedül a labor- és szakmai gyakorlatoknál engedélyezik a személyes jelenlétet.

Sokakat izgat, hogy vajon követi e más egyetem is az ELTE TTK példáját az online oktatás bevezetésében? Ez sokkal valószínűbb, mint az általános és középiskolák esetében, hiszen a járvány jelenleg pont az egyetemista korosztály körében terjed leginkább, valamint az ő esetükben praktikusabban megoldható az online oktatás, mivel az egyetemek nagyobb tapasztalattal rendelkeznek ebben, valamint velük nem kell otthon maradni a szülőknek.

Hogyan hat ez a diákéletre?

A járvány második hullámának egyértelműen legrosszabb hatása a bizonytalanság érzete, ami azért alakul ki a tanulókban, mivel egyáltalán nem előrelátható, hogy akár egy hónap múlva milyen rendszerben kell majd tanulniuk. A legtöbb egyetemi, illetve iskolai rendezvény is lefújásra került. Bár évnyitók több intézményben is voltak, gólyabálok, illetve egyéb bulik nem kerülnek megrendezésre. A járványhelyzet miatt elmarad Újbuda egyik legfontosabb ifjúsági eseménye, a BME Egyetemi Napok is. Akik az elővigyázatossági szabályok ellenére éjszakai életet szeretnének élni azoknak azonban továbbra is rendelkezésre állnak, az egyelőre be nem zárt újbudai szórakozóhelyek.
Mivel a helyzet hétről hétre változhat, ezért a jövőben is próbálunk minden változásról beszámolni.
(A képek forrása: 11.kerulet.ittlakunk.hu, rendezvenyhelyszinek.hu)